Érsek Árpád: Megfelelő kapacitással rendelkeznek a Komárom-Pozsony vonalon közlekedő személyvonatok

Érsek Árpád szerint megfelelő kapacitással rendelkeznek a Pozsony és Komárom között közlekedő, megerősített vonatjáratok. "Természetesen, ha kiderülne, hogy a vonatok iránt mutatkozó igény tartósan meghaladja a kapacitásukat, megoldást fogunk keresni a probléma megoldására" – mondta a miniszter a héten a parlamentben tartott kérdések órájában.

A Pozsony és Komárom közötti vonalon a RegioJet magán vasúttársaság állami támogatással végzi a személyszállítást. Tavaly a cég három szerelvénye is balesetet szenvedett az említett vasúti pályaszakaszon, aminek következtében csökkent a járatainak a kapacitása, s az utazó közönség is szóvá tette, hogy mindig zsúfolásig vannak a vonatok. A közlekedési tárca megegyezett a RegioJettel, hogy négy további szerelvénnyel bővíti járműparkját. A vállalat március 10-én kezdte el az üzembehelyezésüket. A próbaüzemen Érsek Árpád személyesen vett részt – írta a Tasr.

"A vonalon mindkét irányban összesen 56 vonatpár közlekedik, amelyekből 21 most is kettőzött kapacitású, vagy más módon megerősített szerelvénnyel közlekedik" – mondta a miniszter. A tavalyi évben még csak 16 megerősített vonatpár közlekedett naponta. "Ez is azt bizonyítja, hogy a közlekedési tárca arra törekszik, hogy a vonalon közlekedő utasok kulturált körülmények között és a szállító cég által nyújtott megfelelő minőségű szolgáltatás biztosítása mellett utazhassanak" – jelentette ki Érsek.

A közlekedési minisztérium továbbra is figyelemmel fogja kísérni a vonatjáratokat és azok férőhelyeinek telítettségét, s ha az utasok igényei túllépik a meglévő kapacitás nagyságát, akkor meghozza a szükséges intézkedéseket.

 

Forrás: bumm.sk

Megosztás: