Híd: Szlovákia Biztonsági Stratégiája fontos dokumentum

A hibrid és kibernetikai fenyegetések problémájára jelent megoldást a Szlovák Köztársaság új Biztonsági Stratégiája. A kormány ma fogadta el ennek javaslatát. Bugár Béla, a Híd elnöke szerint a párt fontosnak tartja a dokumentum jelentőségének hangsúlyozását. Ezt ma sajtótájékoztatón jelentette ki Pozsonyban Ondrejcsák Róbert védelmi államtitkárral. Egyúttal hozzátette, a dokumentum a közeljövőre vonatkozóan meghatározza, hogyan nézzen ki a védelem megvalósítása Szlovákiában.

A stratégia új, frissített változatát több minisztérium szakértői dolgozták ki a külügyi tárca vezetése alatt. Szerepel benne Szlovákia biztonsági érdekeinek meghatározása, annak a biztonsági környezetnek a jellemzése, amelyben az ország található, illetve azoknak a fenyegetéseknek és kockázatoknak a felsorolása, amelyekre az országnak reagálnia kell, és amelyeket meg kell oldania. A 2005-ben elfogadott, mostanáig érvényes stratégia folytatásáról van szó. „Azért is léptünk be a kormánykoalícióba, hogy erősítsük Szlovákia NATO felé történő irányulását, és hogy elismerjük elkötelezettségünket ezek mellett a struktúrák mellett, illetve az EU irányában. Mondhatnánk, hogy csupán egy darab papírról van szó, ez azonban nem így van. Nemcsak a mi irányulásunk, diplomatákkal folytatott megbeszéléseink vagy különféle előadásaink alkalmával prezentált konkrét lépéseink megerősítéséről van benne szó, hanem a NATO és az EU missziók igazolásáról is“ – jelentette ki Bugár.

"Változott a környezet és különféle biztonsági kockázatok vannak jelen. A szomszédos Ukrajnában érezhető az orosz érdekeltség, tehát a védelmi stratégiánknak ki kell terjednie ezekre a dolgokra is" – mondta Bugár Béla. Ondrejcsák Róbert, a védelmi minisztérium államtitkára (a Híd jelöltje) szerint ki kellett dolgozni egy dokumentumot, amely reagál a világban bekövetkezett változásokra. „Az a dokumentum, amelyet 2005-ben fogadtak el, hangsúlyt fektetett az Európán kívüli műveletekre. Az egész ENSZ, részben az EU is a szövetségesek védelmére összpontosít és a saját területének potenciális védelmére. Ebből a fő alapelvből indul ki a védelmi stratégia" – mondta Ondrejcsák.

Ondrejcsák szerint két pillér fontos, az európai és az atlanti irányultság. "A dokumentum az EU-n belüli fejlődést is tükrözi, az úgynevezett mag keretében az együttműködő országok exkluzívabb klubját alakítja ki. Szlovákia beléphetne ebbe a klubba" – tette hozzá az államtitkár.

Ondrejcsák támogatja a Szlovák Köztársaság védelmi minisztere, Peter Gajdoš (az SNS jelöltje) irányulását, aki a vadászgépek cseréjének kérdésében proeurópai és proatlanti irányban gondolkodik. Gajdoš még szeptemberben megerősítette, hogy Oroszországból is érkeztek ajánlatok a vadászgépekre vonatkozóan. „ Ami a MiG-29 gépek gyártójának ajánlatát illeti, az tényleg csak egy ajánlat volt, amely az alkalmazás, a taktikai lehetőségek és az árajánlat összehasonlítását szolgálta a hozzáférhetőség szempontjából, beleértve az infrastruktúrát is” – mondta a miniszter. A MiG típusú vadászgépek vásárlása szerinte ki van zárva. Egyúttal emlékeztetett, hogy a légierőben a korszerűsítés már megkezdődött, Szlovákiába megérkezett az első két Black Hawk helikopter. A szárazföldi haderőre egyelőre nem vonatkozott a korszerűsítés, azonban ebben az esetben is modern technikának kell kiváltania az elavult eszközöket. A Híd fontosnak tartja a kerekes harcjárművek állományának megújítását is.

 

Megosztás: